Kerti tótechnika
A hely Az egészséges tó alapfeltétele a jól kiválasztott hely. Tehát tervezze meg jó) a helyét. Egy félárnyékos helyet válasszon számára, ami déli és nyugati irányban nyitott 4-6 órás napsütéssel. A kert északi része erre a célra nem megfelelő. Egy látvány tó az épület közelébe is elhelyezhető, viszont az ún. Biotóp tavat, amiben növény- és állatvilág is lakozik kertünk nyugodtabb részére kell építeni, Nem ajánlatos lombos fák alá telepítés sem, mert egyrészt árnyékol, másrészt a lehulló lombbal tóvizünk folyamatosan tele lesz. A hely kiválasztásánál a szomszédainkra is figyelemmel kell lennünk:
a vízjáték vagy a patak vizének folyamatos csobogása hosszútávon kellemetlen tud lenni és ebből később viták származhatnak. A békák kuruttyolása az éjszakai nyugalom zavarója lehet. Nem utolsó sorban a gyermekek biztonságát is szem előtt kell tartanunk. Egy esetleges baleset következtében bennünket fognak felelősségre vonni, mint kerttulajdonost. Éppolyan fontos a víz oda- és elszállítása. A megtáplálás vezetékes-, eső- vagy kútvízzel történhet. A steril vezetékes víz a halak számára nem optimális. Megfelelő kiegészítőkkel viszont átalakítható, hogy jó életfeltételeket teremtsünk számukra. Az esővizet soha ne használjuk első feltöltéshez. Ugyanis ásványokban rettentő szegény és a levegőből szennyeződést hoz magával, ezért csak levegőztetéshez használjuk. A kútvíz éppúgy kevéssé alkalmas első feltöltéshez. Általában oxigénben igen szegény és gyakran a különféle talajrétegekből olyon anyagokat hoz magával, amelyek a tavunk élővilágára esetleg káros következményekkel járhat. Ezért először mindig vizsgáljuk meg a víz minőségét. És végül de nem utolsó sorban már az elején be kell terveznünk a szűrőt és a szivattyút. Ahhoz, hogy a növény és állatvilág számára megfelelő életteret kínáljunk nagyon fontos a szivattyú és a szűrő megfelelő helyre történő helyezése, hogy azok effektíven tudjanak dolgozni. A világításhoz szükséges áramforrásról, kábelről és kapcsolóról már az elején se feledkezzünk meg. 
A tó mérete Egyéni ízlésünk, a telek nagysága vagy o későbbi helye és formája határozza meg a tavunkat. Minden esetben nagyon fontos szerepet játszik a biológiai egyensúlyban a tó mérete: minél nagyobb a tó annál természetesebb a hatása és annál kedvezőbbek a növény és állatvilág számára az életfeltételek. Amennyiben halat is szeretnénk a tavunkban tartani legalább 1 m mélynek kell lennie ahhoz, hogy pl.: télen is megfelelő életteret tudjunk biztosítani a számukra. A tó méretének és a víz mennyiségének a meghatározásához nyújt segítséget az itt található táblázat. Irányértékek a tóméretekhez | Felület | Mélység |
|---|
| 3-5 m2 | 60 - 80 cm | | 5-15 m2 | 80 - 100 cm | | 15 m2 felett | 100 cm vagy több |
|
Továbbá azt is jól meg kell gondolnunk, hogy fóliás vagy előre gyártott tavat szeretnénk. A kész kádaknak az az előnyük, hogy gyorsan, egyszerűen kivitelezhetőek. Általában 4 m2 alatt legalább 40 cm-es vízmélységgel használjuk őket. A tófóliának az az előnye, hogy minden tóforma szabadon kialakítható. Az OASE termékei között megtalálható például a kiváló minőségű OASE Eurofol tófólia. Minden négyzetméterenkénti vízfelületre legalább 400 l feletti vízmennyiség jusson. Következő oldal |